Mike Reynolds a családot és a papagájokat az angliai Cornwallban található Hayle-be költöztette, ahol 1973-ban madárparkot nyitottak. Ez lett a Paradise Park, amely mára egy viálgszerte nevezetes turisztikai látványosság lett. A vadon élő madarak helyzete és a fajok kihalása mélyen foglalkoztatta Mike-ot és családját. A természetvédelemre összpontosítottak, és 1989-ben megalakították a World Parrot Trustot. A szervezetnek ma már több, mint 2000 tagja van 22 országban.

Mike 2007-ben meghalt, de a Paradise Park továbbra is családi vállalkozás. A World Parrot Trust székhelye továbbra is Hayle-ben van. A Park ma már emlősöknek is otthont ad. Egy jól berendezett ketrecben láttam először a ritka vörös mókust. Ezek a mókusok... remélhetőleg idővel szabadon engedik Cornwallban. A parkban a veszélyeztetett vidrákat és vörös pandákat is tenyésztik.

A Paradise Park meglátogatása szelíd, szórakoztató napot biztosít az állatok és madarak szerelmeseinek. Emellett közérthető módon oktat minden korosztályt. David Woolcock, aki 11 éves kora óta ott van, most a kurátor. Műhelymunkái és előadásai a szervezetnél és a a papagájtulajdonosok számára bármilyen szintű szakértelemmel gazdagítóak.

Gyakori tapasztalat a papagájtartók körében, hogy az egyébként kezes és barátságos madara egy idegen vendég láttára halálra rémül vagy akár kifejezetten agresszívvá válik és megtámadja a gyanútlan jövevényt (ilyen helyzetben jön jól a korábban már taglalt testbeszéd profi felismerése, értő olvasása).

Amikor az emberek ülnek, sokkal nehezebb úgy kinézni és viselkedni, mintha fenyegetnének. Készíts össze egy rutinfolyamatot, ahol minden új embert leültetsz például a kanapéra, amikor először találkoznak a madaraddal. Szerezz be ilyen helyzetekre egy adagot a papagáj kedvenc csemegéjéből, és add oda az ismeretlennek látványosan. Aztán tedd a papagájt a kanapé másik végére vagy akár fogd a kezedben és ülj oda vele. Ezután engedd meg madaradnak, hogy felfedezze, hogy az új személy nem csak barátságos lehet, de még ajándékot is hozott magával.

Bátorításra nincs szükség, csak legyél ott, és engedd meg neki, hogy teljesen önállóan haladjon. Meg fogja tanulni, hogy tetszik neki ez az élmény és a saját tempójában fog haladni. Ha a madár csak éppen elég messzire megy a csemege megszerzéséhez, akkor a vendég fokozatosan tartsa tovább a csemegét a papagáj lába felett, így a madárnak rá kell lépnie a kezére a jutalomért.

Idegen kezére lépés csak akkor ösztönözhető, ha a madár úgy döntött, hogy valóban a barátja az új jövevény. Ez ritkán következik be azonnal. Használd bátran ezt a technikát a fiatal, és a még/már röpképtelen papagájok esetén is. Ha ezt fiatalon megtanulják, felnőttként kényelmesebbek lesznek, és valószínűleg gyakrabban döntenek úgy, hogy megbíznak egy idegenben a gazdi jelenlétében. Ne feledd: a papagáj élete elején eltöltött, kis nevelési idő egész életében megtérül.

Az USA-ban létezik egy olyan rehabilitációs központ veterán katonák számára, ahol a poszttraumás stressz betegséget állatok, nevezetesen papagájok bevonásával kezdtél el gyógyítani, méghozzá eredményesen. Az egyik ilyen intézmény vezetője John Lindner, aki egy mentett kakaduval kezdte meg ezt a fajta rekreációs kezelést, majd hamarosan úgy döntött, hogy bevesz a programba egy másik árva kakadut, Mangót is. Nemsokára mindkét madárral folytatta a programot, és egyre több, megunt vagy kidobott papagáj került hozzájuk, így a helyüket is bővíteni kellett, ehhez egy 4 hektáros telket is sikerült beszerezni, ahol takarmányt is termesztettek Ojai-ban.

John így emlékszik vissza a program indulására: "Egy reggel, 1997 vége körül, azon kaptam magam, hogy egy újabb olyan, veterán csoportterápiás foglalkozást próbálok irányítani, amely sehová sem vezet. A srácok ülnek, sztoikusan, keresztbe tett kézzel, nem mondanak semmit. Hosszú hekekig voltak ilyenek. A változás ígéretéért hirtelen ötlettel felvittem őket Ojai-ba, hogy segítsenek néhány új madárházat építeni ott. Hirtelen ugyanazok a szűkszavú fiúk barátkozni kezdtek a a papagájokkal, és hosszasan elbeszélgettek velük.

Lindner hamarosan megismételte ugyanezt a gyakorlatot más veteránokkal. Az átalakulások, melyeket mindkét fajban látott, annyira hangsúlyosak voltak, hogy azonnal nekilátott meggyőzni az vezetés többi tagját a program kibővítéséről. A program centrumát közelebb költöztették az intézethez, ezért a papagájokat egy régi szabadtéri kosárlabdapálya helyére költöztették közvetlenül a közelbe.

Az emberenek, mint gazdának tisztában kell lenni azzal a rendkívüli hatással, amelyet papagájára gyakorolhat. Az otthoni feszültséget tudományos nézőpontból környezeti stresszorként sorolták be, ez a kategória alkotja azokat a pszichológiai stresszorokat is, amelyekkel a papagájaink is találkozhatnak és amely hatásainak gyakran ki vannak téve, amikor az ember által biztosított élőhelyen élnek. A természetben ilyesmivel persze nem találkoznak.

Ezeknek a madaraknak a legnagyobb stresszt kissé ellentmondásos módon az egyedüllét, a gazdi hiánya okozza. Sajnos csak kevesen tehetik és teszik meg azt, hogy csapatban, rajban tartsák otthon a papagájokat. Ez a nagybani állattartás rengeteg munkával jár és igen költséges hobbi is, pedig ez hasonlít a legjobban arra az életmódra, ahogy papagájaink a természetben, vadon élnek. Ezért nagy stresszfaktor az egyedül tartott papagájnak, ha a gazdája elmegy otthonról, mert ilyenkor magára marad, és ezt az ingerszegény állapotot nagyon nehezen viselik el.

Utazás előtt az ember izgatott, csomagol, szervezkedik, viselkedése megváltozik. Tévedés azt gondolni, hogy a papagáj ezt nem veszi azonnal észre. Az ember izgatottsága a madárra is hamar átragad, méghozzá minél nagyobb és intelligensebb a papagáj, annál nagyobb mértékben. A helyes viselkedés, ha arra törekszünk, hogy ezeket a stresszfaktorokat a legminimálisabb szintre csökkentsük.

Egy állat életében vannak úgynevezett "jó" stresszorok is, ezek segítségével tud működni az evolúció, ezeken keresztül fejlődik maga az állat. Ezekre tehát szükség van. Az emberen látható izgalom, és a papagájjal szembeni esetleges ideges viselkedés viszont nem ilyen, a gazdának egy biztos pontnak kell lennie a madár életében. Elutazás esetén nagyon fontos feladat a gazdipótlék megfelelő megoldása. Erre a pozícióra olyan embert célszerű kiszemelni, akivel a madár már találkozott, és a pótlás ideje előtt ezeket a találkozókat sűríteni kell. Lényeges, hogy a segítség értsen is valamennyire a madárhoz, ne egy teljesen laikus emberre bízzuk a papagáj napi ellátását. Legyen meg a szükséges ideje is, amit napi szinten a madárra tud fordítani, ne csak beugorjon odaadni az élelmet (az is fontos persze), de valamennyit foglalkozzon is a madárral, hogy az ne érezze elhanyagoltnak magát.